Egyre több jel utal arra, hogy Németország néhány éven belül Európa chipgyártó-központjává válik. A világ első számú félvezetőgyártója, a TSMC tavaly írt alá a szövetségi kormánnyal egy új német gyár létesít.Drezdában egyébként évtizedek óta működik már félvezetőgyártó-üzem, a GlobalFoundries Fab1 jelzésű gyára több mint egy évtizede kezdte meg a termelést a tartományi fővárosban. A német félvezetőgyártás első számú felvevőpiaca ezzel együtt is elsősorban a német autógyártás lesz majd, mely a koronavírus-járvány idején tapasztalt ellátási problémáknak köszönhetően komoly krízist élt át. A helyi média forrásai szerint a drezdai TSMC-üzemben is elsősorban különböző, autóipari megoldásokba szánt chipeket gyártanak majd.Az európai chipgyártás fellendítésére irányuló terveket komoly kihívás elé állítja a makrogazdasági helyzet: késik az Intel németországi gyára, míg a másik amerikai chipgyártó, a Wolfspeed elhaasztja saját német üzemének építését, hogy a New York-i terjeszkedésre összpontosítsa erőforrásait.éséről szóló megállapodást, a munkálatok pedig idén meg is kezdődnek – jelentette a Nikkei Asia.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Ágens asszony
Ágens asszony Ágens asszony a git repóban Merge request-jét mossa; Fehér MR, blocked MR A quality gate elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hag...
-
When we think of feudalism , images of medieval lords ruling over vast estates with serfs working the land might come to mind. But if we rep...
-
https://www.youtube.com/watch?v=MVu_hRX8A5w Boltzmann Brains Why Real Numbers? The Black Hole Information Loss Paradox Quantum Gravity Ferm...