Einen guten Rutsch ins neue Jahr!

The Matrix Resurrections

The Matrix Resurrections is a 2021 American science fiction action film produced, co-written, and directed by Lana Wachowski. It is the sequel to The Matrix Revolutions (2003) and the fourth and final installment in The Matrix film franchise. Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss, Lambert Wilson, and Jada Pinkett Smith reprise their roles from the previous films, and they are joined by Yahya Abdul-Mateen II, Jessica Henwick, Jonathan Groff, Neil Patrick Harris, and Priyanka Chopra Jonas. The film is set sixty years after the events of Revolutions and follows Neo, who lives a seemingly ordinary life as a video game developer troubled with distinguishing dreams from reality. A group of rebels, with the help of a programmed version of Morpheus, free Neo from an altered Matrix and fight a new enemy that holds Trinity captive.

Following the release of Revolutions, the Wachowskis denied the possibility of another Matrix film, though rumors emerged since then about a possible fourth Matrix film and the studio constantly expressed interest in reviving the franchise, hiring Zak Penn to write a new screenplay after the Wachowskis refused every offer to create more sequels. In late 2019, a fourth Matrix film was finally announced, with Lana Wachowski returning as director without her sister and Reeves and Moss reprising their roles. Filming started in February 2020 but was halted the next month by the COVID-19 pandemic. Wachowski toyed with the possibility of shelving the project and leaving the film unfinished, but the cast insisted that she finish it. Filming resumed in August 2020, concluding three months later.

The Matrix Resurrections premiered in Toronto on December 16, 2021, and was released by Warner Bros. Pictures on December 22, 2021, both theatrically and via the HBO Max streaming service. It has grossed over $70 million. Critics praised the performances of the cast, though the writing, action scenes, and visuals received some criticism.

The End of the Beginning

https://www.youtube.com/watch?v=U-N9kOMyod4&list=OLAK5uy_lSmjIx389ceZh-bQNG3d8O9XtDpbVwnnM&index=2

Provided to YouTube by TuneCore The End of the Beginning · God Is An Astronaut The End of the Beginning (2011 Remastered Edition) ℗ 2014 Revive Records Released on: 2011-12-16 Auto-generated by YouTube.

https://www.youtube.com/channel/UC-bApZr7tuETL3Vc8zLYpbA

MIÉRT KÁROS A MESTERSÉGES NÉPESSÉGNÖVELÉS ÉS A MAI “CSALÁDPOLITIKA”?

A „családpolitika” a mai erdélyi és magyarországi közélet egyik legfontosabb témájává nőtte ki magát, a „demográfiai veszélyek” pedig most is, mint régebb, beindítják az emberek fantáziáját. Felkapta a média Kelemen Hunor nyilatkozatát is az idén szeptemberben megrendezett Demográfiai Csúcstalálkozóról, mert többen is úgy értelemezték, hogy dicsérően említi egy összehasonlításban a romániai abortusztilalom korszakának magas születésszámait . Attól függetlenül, hogy csupán egy statisztikáról van szó, úgy tűnik, a magyarországi kormány – és valószínűleg ennek hatására az RMDSZ – a születési számokat mesterséges ösztönző intézkedésekkel szeretné megnövelni térségünkben. Mivel a család és a családpolitika jól láthatóan “forró témává” vált, és sokan aggasztónak tartják az alacsony születési arányokat, megpróbálom röviden felvázolni, hogy szerintem a népességgyarapodás mesterséges növelése miért káros gazdasági szempontból. Nincs szándékomban kifejteni, miért imorális sokszor a retorika, ami ennek az ún. “családpolitikának” a hátterében áll, pedig arról is lehetne beszélni – reményeim szerint elegendőek a rideg és egyszerű gazdasági tények is.

Röviden megemlítem azt is, hogy nem ellenzem a családtámogatást és a gyerektámogatást – az eddigi formájukban. Az, hogy az állam támogatja a gyerekvállalást azért fontos, mert sokan (legtöbben?) mindenképpen fognak családot alapítani, és az állam egyszerűen csak csökkenti az ekörüli, óhatatlanul megjelenő egyéni és társadalmi bizonytalanságot, amelyre általában nem készülnek a fiatalok racionálisan, főleg a szegény családok esetében (valószínűleg sokaknak nincs fiatalon egy kidolgozott tervünk arra, hogy mikor lesz gyerekünk, mennyit kell félretenni rá stb.). Hasonlít ez az állami nyugdíjak esetéhez: sokan nem gondolnak eléggé előre ahhoz, hogy félretegyenek nyugdíjas korukra, így az állami nyugdíjak megelőzik az öregkori mélyszegénységet.Ezen felül viszont a “családpolitika” elsőrendű prioritássá tétele és az, hogy minden áron növelni akarjuk a népességet már egy teljesen más kérdés: az eddigi állami családtámogatás a jólét növeléséről és a bizonytalanságok eloszlatásáról szólt, nem a demográfiai bütykölgetésről és bűvészkedésről.


Elsősorban arról kell szót ejtenünk, hogy a mesterségesen megnövelt szaporulat jóval a potenciális szintje alá csökkenti az egy főre eső nemzeti jövedelmet. (Mesterséges népességnövelésnek tartom azt is, amikor olyan forrásokat von el az állam a gazdaságból, amelyeket más, termelékeny projektekre költött volna a magánszektor vagy maga az állam.) Az elemzésem a klasszikus Solow-modellre támaszkodik, de pontosan ugyanarra az eredményre jutunk összetettebb modellekkel – a lényeg az, hogy a mechanizmus, amit leírok, meglehetősen általános érvényű és rigorózus. Most egy kis türelmet kérek az olvasótól – elmagyarázom, hogyan működik a modell, amiből az is kiderül, hogy miért nevezem károsnak a mesterséges népességnövelést. Tételezzük fel, hogy a gazdaság tőke és munkaerő segítségével termeli a nemzeti jövedelmet, ezt a két “inputot” pedig a technológia minősége – a termelékenység – erősíti. Tételezzük fel azt is, hogy a nemzeti jövedelem növekszik, ha bármelyik inputhoz hozzáadunk: ha a munkaerőt és a tőkét is növeljük x-szeresére, a nemzeti jövedelem is x-szeresére növekszik, míg ha csak az egyik inputot növeljük x-szeresére, a jövedelem kevesebb, mint x-szeresére fog növekedni – és ha sokáig csak az egyiket növeljük, és a másikat nem, a jövedelem egyáltalán nem fog növekedni. Ez annyit jelent, hogy mind tőkére, mind munkaerőre szükség van a hatékony termeléshez. Ezek a feltételezések – és az is, hogy ilyen egyszerűen leírhatjuk a gazdasági termelés sajátosságait – meglehetősen valósághűek, sőt, általánosíthatóak is anélkül, hogy ez változtatna a következtetéseinken.

Hogyan növeljük a “nemzetek gazdagságát”? Amint mondtam, ha növeljük a tőke és a munkaerő mennyiségét, a nemzeti jövedelem ugyanolyan mértékben növekszik. Akkor – kiálthatnánk fel – világos: ha növekszik a népesség és vele a munkaerő, a nemzeti jövedelem is gyarapodni fog! Viszont van egy probléma:ha jólétre törekszünk , akkor nem a nemzeti jövedelmet, hanem annak az egy főre eső részét akarjuk növelni. Ebben az esetben viszont ki kell vonnunk a népességnövekedés arányát a jövedelem növekedési arányából, és máris megvan a baj: ugyan növeli a jövedelmet a munkaerő, de azt ki is kell vonnunk az egy főre eső nemzeti jövedelem növekedéséből, így sehova se jutunk vele.


És mi a helyzet a tőkével? A tőke mozgása a Solow-modell központi eleme – amint kiderül, a tőkének van a legfontosabb szerepe abban, hogy az egy főre eső tőkét és jövedelmet az ún. “nyugalmi állapotába” hozza – ami jelenthet stabil növekedést is. Ez a nyugalmi állapot a “tőke mozgástörvény-egyenletével” írható le, ami egészen egyszerűen annyit mond, hogy ma annyi tőkénk van, amennyit befektettünk a tegnap, plusz amennyi megmaradt a tegnapi termelés után (a termelés alatt mindig kopik a tőke, és cserélni kell). Ezt átalakítva egy főre eső mennyiségekre, kapunk egy egyenletet, amiből tisztán látszik, hogy a nyugalmi állapotbéli tőke per fő – és vele a jövedelem per fő – növekszik a megtakarítási rátával, és csökken a kopási aránnyal, valamint a népességnövekedési aránnyal. Mindezt teljesen intuitívan is el lehet magyarázni: ha többet takarítunk meg, többet fektetünk be, és több tőke lesz a jövőben, amellyel termelhetünk; ha gyorsabban kopik a tőke, hamarabb kell kicserélni olyan jövedelemmel, amelyet fogyasztásra vagy új tőkére költhettünk volna; és ha növekedik a népesség, a tőke per fő – és így a jövedelem per fő is – definíció szerint csökkenni fog, hiszen több a „fő”, amire „esnie kell” a jövedelemnek. A Solow-modell úttörő felfedezése az, amit már említettem, hogy hosszú távon csak a termelékenység növekedése vezethet az egy főre eső jövedelem gyarapodásához – ha csak a tőke és a munkaerő mozog, az mindig egy nyugalmi pont körül fog gravitálni.

Ez mind rendben van, de ez elmélet – az adatok mit mondanak? Azt szokás mondani, hogy a modellek definíció szerint rosszak, mert nagyon kevés elemet vesznek figyelembe – de a fontos csak az, hogy az ok-okozati összefüggések érvényesek legyenek, mert akkor ökonometriai elemzéssel is vizsgálni lehet a valóságalapukat. A Solow-modell szerencsére nagyon robusztus, ezért mindmáig a növekedési közgazdaságtan egyik alapvető eleme, és többen ellenőrizték predikcióit statisztikai adatokkal. Kiemelkedőek ezek közül Mankiw, Romer és Weil (MRW, 1992), Knight, Loayza és Villanueva (1993), vagy Barro és Sala-i-Martin (2004), de még nagyon sokan építették statisztikai elemzésüket erre a modellre, Solow-tól (1957) Robert Barro-n (1991) keresztül napjainkig, ők viszont nem mindig a népességnövekedés hatásaira koncentráltak, hanem inkább a termelékenység növekedésére. MRW például egy humán tőkével kiegészített modellt vizsgált, és szinte hajszálpontosan azokat a paramétereket adta ki elemzésük, amelyeket a modell jósolt – természetesen a népességnövekedés és a főre eső jövedelem közti negatív összefüggés is tisztán látszott. Knight, Loayza és Villanueva ugyanezt ismételték meg, több adattal és összetettebb statisztikai módszerekkel, szinte ugyanazokkal az eredményekkel – a népességnövekedés hatása továbbra is ugyanaz. Barro és Sala-i-Martin könyvükben már a növekedés okainak sokkal szélesebb spektrumát vizsgálják, de a negatív hatás itt is ugyanúgy megtalálható az empirikus kutatásukban.A történelemben volt már példa arra is, hogy ezeket a következtetéseket felhasználva egyes országok a népesség csökkentését tették fő célkitűzésüké: Kínáról van szó, ahol a „one child policy” bevezetésével (családonként nem lehetett több egy gyereknél) 1980-ban (többek között) a főre eső jövedelem gyorsabb növekedését kívánták elérni.


Lehet azzal érvelni, hogy sikerült, mert széles körben ismert Kína hihetetlen gazdasági teljesítménye – a főre eső jövedelem ott pont a 70-80-as években kezdett rohamosan nőni – és valóban van ennek alapja. Persze azt is meg kell említeni, hogy a kettő egyáltalán nem köthető össze abszolút mértékben. Egyrészt még nagyon sok más elem volt, ami hozzájárult a sikerükhöz, mint a fokozatos piaci liberalizáció, másrészt pedig a „one child policy-nak” sok szörnyű következménye is volt, mint főleg egyes vidéki településeken a lánygyerekek hírhedt „eltüntetése” – ha már egy gyerek volt megengedett, akkor fiúkat akartak, akik az akkori társadalmi viszonyok között sokkal olcsóbbak és jövedelmezőbbek voltak a szülők számára.

Persze vannak olyan fejlődési közgazdászok is, akik tagadják, hogy a népességnövekedés negatív hatással lenne a nyugalmi állapotbéli főre eső jövedelemre. Hasan (2002) például egy nagyon érdekes kutatásában komplex ökonometriai modellekkel próbálta vizsgálni a főre eső jövedelem és a népességgyarapodás közti kapcsolatot Bangladesben. Ő arra a következtetésre jutott, hogy ugyan a jövedelem növekedése negatív hatással van a népességnövekedésre, fordítva viszont már egy pozitív viszony figyelhető meg: a népességnövekedés erősíti a jövedelmeket és a termelékenységet, mert a nagyobb piacok ún. „hálózati hatásokat” hoznak létre – ha több az ember, gyorsabban terjednek az új ötletek, gondolatok és felfedezések, ami stimulálja az innovációt is. Eltekintve viszont attól, hogy ez a kutatás szembemegy a széles körben elfogadott gazdasági tényekkel, kicsit furcsának tűnik nekem, hogy egy szegény ország – vagy nem különösebben gazdag, Románia esetében – , ami az új technológiákat szinte kivétel nélkül külföldről szerzi, hogyan tudna arra támaszkodni hosszú távon, hogy egy külföldre vágyó, sokszor egyik napról a másikra élő dolgozói réteg úttörő felfedezéseket fog szolgáltatni a gazdaság számára.

Térjünk vissza a gyakorlati kérdésekre.Érthető, hogy miért káros a népességgyarapodás mesterséges növelése – csökkenti az egy főre eső jövedelmet, ami az utolsó dolog, amire az amúgy is szegény volt kommunista országoknak szükségük van – ez, gondolom, nem kérdéses. “Dehát a népesség rohamosan csökken úgy Magyarországon, mint Romániában! Ez így nem mehet tovább!”– mondhatná valaki. Inkább gondolkodjunk el azon, hogy mi az oka ennek a népességcsökkenésnek.

Első sorban az, hogy a kelet-európai gazdaságokban rosszul működnek az “intézmények” (tág értelemben – az állam, a piac, a bíróságok stb.), rossz az infrastruktúra és rosszak a gazdasági ösztönzők – így a munkaerő termelékenysége gyenge, és emiatt a munkabérek alacsonyak – vagy elvándorolnak azok, akik nem tudnának megélni itthoni bérekkel (vagy sokkal jobb megélhetésük lenne külföldön), vagy pedig nem engedhetik sokan meg maguknak, hogy gyereket vállaljanak. Másodsorban a romániai jövedelmek és vagyonok hangsúlyozottan egyenlőtlen eloszlása azt sejteti, hogy a dolgozó rétegek nagy része annyit sem kap, amennyit munkájának termelékenysége megindokolna – hacsak a leggazdagabb cégvezetők és közszereplők túlnyomó része valóban nem annyival termelékenyebb, mint amennyivel nagyobb a jövedelmük az átlagos dolgozónál (és ami sokszor offshore számlákon köt ki, utána pedig természetesen nem a román vagy magyar gazdaságot gyarapítja). Harmadrészt pedig azért, mert mindez, együtt azzal a radikális fundamentalizmussal, ami egyre gyakoribb a hazai közéletben, és aminek szerves része, hogy nyomást helyez a társadalom azokra a nőkre, akik nem szeretnének gyereket vállalni, vagy hogy betiltjuk az abortuszt (mint Lengyelországban), sokak számára teljesen “élhetetlen” környezetet teremt.

Akkor viszont mit tehetünk, ha a népesség növekedését szeretnénk elérni? Tegyük félre most a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmakat – véleményem szerint azt a széndioxid-kibocsátás megadózásával és innovációval lehet megoldani. Nem véletlenül hangsúlyoztam kezdettől fogva azt, hogy a mesterséges népességnövekedés az, ami káros. Ha a gazdaság lendületben van (vagy épp nem iparosodott még, amint azt a legszegényebb országokban láthatjuk, de ez nem releváns Kelet-Európa szemszögéből), akkor a népesség nem fog kórosan csökkenni – még ha esik is, a csökkenés aránya “elviselhető” lesz (megjegyzés: a “lendület” számít, nem a gazdagság – Japán gazdag, mégis demográfiai problémákkal küzd, mert jelenleg csigalassúsággal nő a nemzeti jövedelme).Ha jobb megélhetés biztosítható az embereknek, többen fognak az itthonmaradás mellett dönteni, és többen engedhetik meg maguknak, hogy gyereket vállaljanak.


Ez pedig hogyan lehetséges? Tekintsünk vissza egy kicsit megint a Solow-modellre: az egy főre eső jövedelmet a termelékenység tudja növelni hosszú távon, így az lenne a legjobb, ha a hazai állami és magánszektorbéli intézményeket próbálnánk javítani, illetve finanszíroznánk a kutatást és az innovációt – egyszerűen arról van szó, hogy hogyan lehetne az új felfedezéseket bevezetni a hazai termelési folyamatokba. Természetesen ez nem ilyen egyszerű, és nem áll módomban itt a hazai termelékenység problémáját kivesézni, de fontos belátni, hogy ha nem vagyunk képesek a gazdaságot termelékenyebbé tenni, és emiatt hosszú távon csökken a népesség, akkor még mindig jobb, ha ráadásul nem próbáljuk a népességet felpumpálni az alacsonyabb egy főre eső jövedelem és a csökkenő jólét árán.

Egy-két fontosabb tisztáznivaló kérdés: egyesek úgy érvelnek, hogy amennyiben a népesség túlságosan gyorsan csökken, akkor a nyugdíjellátási arány (a dolgozók és nyugdíjasok aránya) túlságosan megnő, és a nyugdíjrendszer összeomlik – így muszáj növelni a népességet. Van két rossz hírem: ha a népesség ma kezd növekedni, annak hatása a nyugdíjrendszer szempontjából csak 18 év múlva kezd érezhetővé válni – addig a függőségi arány, tehát hogy hány embert kell minden dolgozónak eltartania, növekedni fog, mert a gyerekeket is nekik kell eltartaniuk, utána pedig hosszú ideig csak kevéssel fognak az új generációk hozzájárulni a nyugdíjakhoz, már csak azért is, mert karrierjük kezdetén jellemzően kezdő, gyengébben fizetett munkát kell vállalniuk, ahonnan viszonylag kevés adó és nyugdíjhozzájárulás folyhat be.A másik rossz hír pedig, hogy ha a népesség növekszik, az nem garancia arra, hogy az új generációk a jövőben hozzá is járulnak a nyugdíjalaphoz – hiszen ha csak a demográfiai problémák tüneteit kezeljük és nem az okaikat, akkor az új generációkból is rengetegen fognak elvándorolni, és nyilván nem itthon fognak adózni.


A nyugdíjrendszer problémájának megoldása véleményem szerint egy hangsúlyozottabb áttérés lenne a “fully funded” rendszerre – tehát (egyszerűsítve) arra, hogy a mai nyugdíjakat az állam nem ma beszedett adókból, hanem befektetett nyugdíj- hozzájárulásokból állja – de ez most mellékes.A másik tisztáznivaló kérdés, hogy szerintem a különféle “családpolitikák” egyik-másik támogatójának és kezdeményezőjének egyáltalán nem a gazdaság és a jólét jár a fejében, hanem olyan érvek, mint pl. hogy “a feketék/románok/muzulmánok/zsidók/stb. gyorsan szaporodnak, és mi nem maradhatunk el mögöttük”, vagy hogy “egy keresztény társadalom a családra épül”.


Viszont ha ez a helyzet, akkor mérlegelni kellene, hogy érdemes-e ilyen típusú (jó esetben) naiv célokért cserébe olyan, a jólét és a gazdaság fejlődése szempontjából ártalmas intézkedéseket hozni, mint a népességnövekedés mesterséges emelése, és hogy hosszú távon tényleg javítható-e így tartósan egy ország demográfiai helyzete. Véleményem szerint egy élhető országot kellene teremtenünk, nem egy olyant, ahol hangzatos elképzeléseket követve, a valós gazdasági törvényszerűségeket figyelemen kívül hagyva, hatalmas károkat okozunk az egész népességnek, hiszen végső soron nem emeljük, hanem lerontjuk az életszínvonalát.

Douglas Lenat is the founder of Cyc

A mostani karácsony is egy olyan eseménynek volt tanúja, ami talán megváltoztatja pár gyerek életét. És néhány felnőttnek is akad okot majd a gondolkodásra. Ugyanis felbocsátották a JWST-t. Hat hónap múlva remélhetőleg kezdi ontani a csodálatos képeket és valamikor valakik megértik, hogy mi is történt igazából a 13 milliárd évvel ezelőtti világegyetemben, ami ide rakott minket.


Valószínűleg az atomháború sem öli ki az emberiséget. Nem a sugárzás és a rombolás volt eddig sem a fő probléma, hanem az, hogy amikor leég a városok nagy része, annyi korom kerül az atmoszférába, hogy évekig sötétség lesz és azt nem éli túl a növényzet, tehát az állatok sem, sőt, talán még a halak sem, talán esetleg a mélytengeriek.


https://www.youtube.com/watch?v=3wMKoSRbGVs

Douglas Lenat: Cyc and the Quest to Solve Common Sense Reasoning in AI | Lex Fridman Podcast #221


https://www.youtube.com/watch?v=V9_X1xLdoOk

VALLÁS A JÖVŐBŐL: A SCI-FI ISTENVILÁGA

Az elmúlt hónapok alighanem egyik legnépszerűbb és legtöbbek által várt filmeposza lett Denis Villeneuve 165 millió dollárból, jelentős magyar közreműködéssel készült Dűnéje. A film gyönyörű látványvilága, monumentális, Hans Zimmer nevéhez méltó zenéje, Timothée Chalamet és színésztársainak eleganciáján túl, a nézőnek talán szokatlan, hogy a 10191. évben is, a galaktikus korban, évezredekkel a földi ember korától megjelenik a vallás, mint létező, élő erő az ember történetében.MIT KERES A VALLÁS A SCI-FIBEN?A Frank Herbert munkája alapján készült mozifilm több mint 8000 évvel a mai időszámítás után játszódik, egy galaktikus birodalomban, ahol a bolygóközi, fényéveken átívelő utazásokban elengedhetetlen fűszer az Arrakisz bolygó és a teljes galaxis legnagyobb kincse. Ez a kincs, amelyet mitikus történettel rendelkező, gigantikus homokférgek termelnek és ajándékoznak az ott élő sivatagi embernek, a birodalom gazdasági motorja. A bolygón élő fremenek – sivatagi nép – ezer éve ezen a bolygón élnek, a kilencedik évezred végén kerültek a bolygóra, mint a Zenszúni Vándorok vallási szekta hívei. Vallásuk – melyben fontos szerepet játszik a homokférgek, amelyet a helyiek Shai-Hulud néven (a Sivatag Öregje) ismernek és isteni lényként tisztelnek. A fremenek vallása Herbert regényében köztudottan a kortárs iszlám vallásból ihletődött és annak egy jövőbeli, galaktikus változatát vetíti elénk. Vallásuk egyik fontos eleme a Messiás-várás, a Lisan al Gaib, a próféta, megváltó eljövetele.A Dűnében bolygók között utazik az ember, monumentális gépekkel, mai mércével felfoghatatlan technikai fejlettséggel rendelkező, a Kardasev-skála legalább kettes vagy hármas fokozatának megfelelő emberi faj jelenik meg a távoli jövőből. Gondoljunk csak bele: ez a távolság időben akkora nagy tőlünk, mint a Kr.e. 5500-6000 körül létezett korai, neolitikus kultúrák Európában a mai korhoz viszonyítva. Mégis, Herbert világában az emberiség több évezredes történetében a vallás, mint jelenség nem tűnik el, sőt, elementáris erővel bír: a Dűne szigorú szertartásai, a királyi házak ritualizált szokásrendje és a diplomácia, valamint a galaktikus birodalom fennmaradásának alapintézményei is a vallásos hagyományokra épülnek. A vallás szférájába tartoznak a különleges látnoki képességekkel megáldott, tanult rend, a Bene Gesserit tagjai is.Ugyancsak fontos elemként jelenik meg a vallás a nemrég sorozat formájában is megjelent Alapítványban, I. Asimov monumentális művében. Bár a nagy orosz-amerikai sci-fi író önmagát a racionalitás prófétájaként emlegette és célja volt, hogy a kritikai, szkeptikus gondolkodást hirdesse, azt több interjúban is elmondta, hogy véleménye szerint az emberiség valószínűleg soha, vagy nagyon sokáig nem fogja tudni levetkőzni az irracionális gondolkodást, a vallásosságát. Talán emiatt is szerepel a vallás olyan fontos elemként az Alapítványban is, de Asimov számos esszében, szakmai írásában foglalkozott vallás és sci-fi kapcsolatával, például egy 1986-os tanulmányában (Religion and Science Fiction. In: Asimov, Close Encounters with the Deity, Peachtree Publishers 1986). Munkássága éles ellentétben állt Joseph Campbell, korának egyik legbefolyásosabb amerikai valláskutatójával, de bírálta a New Age mozgalmakat és az 1960-as években elszaporodott újvallási mozgalmakat is. Ennek ellenére, galaktikus univerzumaiban az isteni világ a szcientizmus vallásaként, a Tudóspapok és az istenített tudományként jelenik meg.Ennél is érdekesebb a cyberpunk világ atyaként ismert Philip K. Dick sci-fi világa, ahol a vallás még hangsúlyosabban megjelenik. Ennek egyik fő oka 1974-es személyes látomása, amely gyökeresen megváltoztatta az életét és amelyet ő maga teofániaként, közvetlen istenélményként értelmezett. A sci-fi világok vallásai értelemszerűen nemcsak az adott szerző személyes érdeklődését és jellemét jelenítik meg, de a művek keletkezésének korát, főbb jelenségeit is. C. S. Lewis, a neves oxfordi professzor és fantasy-író korai, 1938-as regényében, a Csendes Bolygóban fényalapú angyalokról és isteni lényekről ír. A Star Trek, Battlestar Galactica vagy Howard Philip Lovecraft egész mitológiát teremtő Cthulhu-istenvilága csak néhány a megszámlálhatatlan istenségnek és vallásnak, amely a jövőben játszódó fikciós művekből ismertek. Ezek az istenek nemegyszer valójában a Kardasev-skála hármas, négyes fokozatú, galaxisokat uraló, vagy akár intergalaktikus utazásokra képes civilizációk uraiként jelennek meg, akiket a tőlük alsóbbrendű életformák – nemegyszer az ember jövőbeli utódai – imádnak.A kérdés, miszerint fennmarad-e a vallás az emberiség történetében évtizedek, évszázadok múlva és ha igen, milyen formában, ma talán egyre aktuálisabb.Egyre erősödik az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban egy új, szekularizációs és transzhumanista mozgalom, amely a vallásos intézményeket, a vallásgyakorlatot irracionális babonának tartva, igyekszik azt szótárával és ritualizált gyakorlatával együtt kiszorítani a hétköznapokból. A nyugati világban a vallásgyakorlat és templomi jelenlét történelmi mélységekben, a nyugat-európai lakosságnak kevesebb, mint 20% gyakorolja vallását (havi egy mise, istentisztelet, ima). A világjárványban döbbenetes méretet öltött a tudományba vetett hit, amelyet a szakirodalom a szcientizmus néven ismer: a tudós, mint társadalomvezető, a morális, tudományos és totális igazság egyetlen és hiteles birtokosa, ideológiai méreteket öltött. Ennek ellenére, a spirituális és alternatív vallási mozgalmak viszont újabb reneszánszukat élik Nyugat Európában, míg Kelet-Európa ideológiailag rezisztens és defenzív, bezárkózó jellegét bizonyítva, egyre erősödő vallásossággal számol, igaz leginkább az idősödő generációk és politikai narratíva terén. A gyakorlatban a fiatalság körében sem Románia, sem Magyarország nem áll sokkal jobban a nyugati tendenciákhoz képest.MI LESZ A VALLÁSOK SORSA FÉL ÉVSZÁZAD MÚLVA?Vagy a XXII. században? A kérdésre nehéz válaszolni, de az eddigi történelmi tendenciák azt mutatják, hogy a nagy vallások, amelyek jelenleg a Föld lakosságának jelentős részét meghatározzák (ábrahámi vallások, hinduizmus, buddhizmus, sintoizmus) és az állandó változáson, megújuláson átmenő újpogány, kisvallási vagy akár cyberpunk vallási mozgalmak biztosan túlélik a XXI. századot. A vallástudomány számos irányzata, de leginkább a kognitív vallástudomány legújabb elméletei – nagyrészt a genetikai kutatásokkal karöltve –hangoztatják, hogy az emberi vallásosság genetikailag (memetikailag) öröklődik és elválaszthatatlan az emberi természettől. A Hyperactive Agency Detection Device (HADD) és a „Theory of Mind” néven ismert elméletek szerint, a korai emberi agy túlbonyolította a világ jelenségeinek értelmezését, megértési folyamatát, amelyben az asszociációnak, történetiségnek (narratíva, mítosz) és absztrakciónak (fantázia) fontos szerepe volt úgy az agy fejlődésében, mint az ezzel kialakuló vallásos gondolkodásban is. A kognitivisták szerint tehát az emberi agy fejlődése és a Homo sapiens története elválaszthatatlan a vallásos gondolkodástól, amelynek evolúciós szerepét csak az elmúlt 2-3 évtizedben kezdték komolyabban kutatni. Elsősorban Daniel Dennett Breaking the Spell: Religion as a Natural Phenomenon című 2006-os kötete pezsdítette fel a kognitív vallástudományt, igaz, Dennett pontosan a kognitivisták legnagyobb élő alakjától, Armin W. Geertztől kapta a leghevesebb kritikát kötetével kapcsolatban.Amennyiben tehát a vallás részben evolúciós-genetikai, részben kulturális-történelmi jelenségként, transzgenerációs örökségünk, akkor a sci-fi világokban 8000 év múlva is fellelhető vallásgyakorlat és vallásos élet nem is annyira „sci-fi” már, mint ahogy az elsőre tűnik a filmvásznon. Ezt persze, majd eldönti Kronosz, az Idő.

Star Trek

Hail, Caesar! (2016): Nekem ez bejött. Cohen testvérek általában bejönnek, a téma is érdekes, bár fogalmam sincs, hogy ez hányadik korszaka is Hollywoodnak, a múlt század közepe már kosztümös filmnek számít nálam. Már nem is tudom, hogy pontosan melyik évtizedben játszódik, valószínűleg az 50-esben, akkor ment nagyot a McCarthy-izmus. Szerencsére az nem nagyon van benne. Van egy csomó referencia amelyeknek én felét sem értem, de legalább elkülöníthetőek jól, néha a film betétekkel, néha meg azzal, hogy mennyi változott azóta. Igazából nem is kéne erről többet írni, ezek a filmek nekem mind bejönnek, már csak kéne tudni, hogy mi az az "ez".

The Painted Bird (2019): Na ez húzós volt. Ebben a hónapban ennyi elég is volt a második világháborúból. Csak erős gyomrúaknak, de nem azért, mert olyan sok vér folyna. Az tuti, hogy kicsit erősen játszik arra, hogy a múlt nem is volt olyan dicsőséges, mint azt egyesek gondolják, talán egy kicsit nagyobb egyensúlyra törekedhetett volna a rendező, de valószínűleg a könyv is ilyen. Vagy nem, de akkor azért a sokkolás egy kicsit megkérdőjelezhető.

Misbehaviour (2020): Az előző film után egy könnyedebb szórakozásra vágytunk és meg is kaptuk ebben a filmben. Persze, van azért üzenet, sajnos a feminizmus még mindig küzdelem, de hát nincs mit tenni, az evolúciós sebességhez képest még igen elé vagyunk.

City of lies (2018): Na, ez az első film mióta vezetem ezt a naplót, amelyről kimentünk a moziból, azaz belealudt E és én nem ragaszkodtam hozzá, hogy másnap folytassuk, mert annyira azért nem érdekel a rapperek szomorú sorsa, már el is felejtettem a nevét. :) Egyébként mielőtt rám dobnátok a követ, főként a nagy laposat, azt azért megjegyzem, hogy bár nem hallgatok mostani rapet és hiphopot, az ami a GTA San Andreasban ment, az bejött.

Black Widow, azaz Penoza: The Final Chapter (2019): Na ez az, amikor olyanok akarnak hollywoodot csinálni, akik nem értenek hozzá. Holland bűnözős film, de elég műanyag, a dolgok csak úgy történnek. Talán volt ilyen sorozat is és annak a lezárása? Annyira nem érdekel, hogy utánajárjak. Simán kihagyható.

Peaky Blinders (első 5 szezon): A hónap nagy része erre ment el. Nagyon bejött. Jó kis bűnözős sorozat a 20-as évek Angliájából. Két okból is jó lenne, ha megvalósulna az utópia és eltűnne a bűnözés a társadalmunkból. Egyrészt ugye mindenkinek jobb volna most, másrészt a bűnözős filmek mind a ködös vagy kevésbé ködös múltban játszódnának, ami nekem nagyon bejön. Van itt minden, első világháború hatásai, politikai radikalizmus, osztályharc, mélyszegénység, bandaháborúk, egy kicsit szirupos családi kötelékek, orgyilkosság. Elég jó történetet gyúrtak össze benne és a helyszínek is elég jók, bár látszik, hogy nem volt nagy kedvük felépíteni egy egész szurkos gyárat még egyszer. És a megnyugtató tudat, hogy az egész csak fikció. És a nyugtalanító tudat, hogy valószínűleg ezeknek a folyamatoknak isszuk most a levét anélkül, hogy megértenénk, mire cserélte fel a politikai és tőkés osztály az orgyilkosságot és a rendőrség vasmarokkal tartását. Azt csak halkan mondom, hogy nagyon átértékel bizonyos dolgokat a jelenben, ha ebből a perspektívából nézzük. Lesz még egy szezon, nagyon várom. Talán ideje lenne megnézni a Sopranost is, nekem eddig kimaradt, akkor készült, amikor a sorozat még nem jelentett sok jó dolgot, ha nem volt Star Trek vagy X Files. :)