2018. november 28., szerda

Emberségre is nevelhető a mesterséges intelligencia

Ki gondolta volna 25 évvel ezelőtt, hogy 2018-ban önvezető autókat tesztelünk, drónok szállítják házhoz az online megrendelt árut és csetbotokkal beszélgetve is lehet pizzát rendelni? Nagy lendülettel hódítja meg a világot a mesterséges intelligencia, az értelmes gépek által végzett munka – amit az ember csak felügyel és irányít – jóval kellemesebb, a „robotolás” kifejezés pedig mára inkább pozitív értelmet nyert. A mesterséges intelligencia azért áll az új korszak középpontjában, mert az a gépi tanulás révén a belé táplált adatok tömegére építve önmagát is fejleszti. A Microsoft részéről közel 60 ország 570 ezer fejlesztőmérnöke javítja és okosítja a kognitív szolgáltatásokat, hogy az MI alkalmazások még jobban hallják, lássák, értsék és értelmezzék az emberi felhasználók igényeit. Az pedig már az szakemberek dolga, hogy etikusabbá tegyék ezt a folyamatot. Ha jól használják, pont a mesterséges intelligencia által lesz sokkal emberibb, humánusabb a civilizáció, mert valójában az emberi képesség és a kreativitás kiteljesedéséhez járul hozzá. Ezért inkább emberséges intelligenciának kellene nevezni. Azzal folytatta, hogy a fő kérdés ma már nem az, hogy mire képesek a számítógépek, hanem az, hogy hogyan lehet az emberiség javára fordítani a szinte korlátlan képességeket. Az MI ugyanis nem csak a gazdaságot és a technológiai iparágat fogja megváltoztatni, hanem az egész társadalom működését is. Ebben az állam, a magánszféra, az oktatók és a kutatók együttműködése szükséges, hogy etikus mesterséges intelligencia jöhessen létre.Megvan ugyanis a lehetőség, hogy az MI-t a saját képünkre alakítsuk ki, és az olyan lesz, amilyen mintákat mutatunk neki, amilyenné neveljük. Ezt nem szabad a véletlenre bízni.2025-re globális szinten több munkaórát végeznek majd a gépek, mint az emberek. Könyvelőből, betanított munkásból és raktárosból egyre kevesebbre lesz szükség, ellenben mind nagyobb az igény mesterséges intelligencia szakemberekre, informatikusokra és adatelemzőkre. A Világgazdasági Fórum munkatársai szerint a következő munkakörükre lesz egyre nagyobb igény a világgazdaságban: adatelemzők, tudományos elemzők, mesterséges intelligencia szakértők, szoftver- és alkalmazás fejlesztők, eladási- és marketing szakemberek, digitális átállási szakemberek, általános menedzserek, ipari formatervezők, szervezetfejlesztési szakértők, informatikai szakemberek, big data szakemberek, akik nagy mennyiségű, gyorsan változó és nagyon változatos adatokkal képesek dolgozni. Egy sor munkakört ugyanakkor egyre inkább a robotok és a számítógépek vesznek át az emberektől, leáldozóban van az adatbevivők, iktatók, könyvelők, bérszámfejtők, pénzügyi menedzserek, titkárnők, ügyfélszolgálati munkatársak, minőségi ellenőrök, raktárosok, postások és ipari betanított munkások napja. elenleg globális szinten a munkaórák 71 százalékát végzik emberek, 29 százalékát pedig gépek, beleértve a számítógépeket és a robotokat is. A WEF prognózisa szerint 2022-re ez az arány 58-42-re módosul, 2025-ben pedig a gépek immár fölényben lesznek az elvégzett munka mennyiségét tekintve, 52 százalékos részesedéssel. A kinézetükben és cselekvésükben az emberekre hasonlító humanoid robotok a cégek 23 százalékánál jelennek meg, míg az ipari robotok esetében ez az arány 37 százalék lesz. Előbbieket elsősorban a pénzügyi szolgáltatások területén fogják alkalmazni, utóbbiak fő elterjedési területe a gépjárműipar és a légiközlekedési eszközök gyártása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Stargate

Microsoft rendesen belecsapott , állítólag 100 milliárdert akarnak építeni egy mesterséges intelligenciára használt szuperszámítógépet Star...