Mátriksz

Amikor először láttam a Mátrikszot, nagyon nagy hatással volt rám. Persze, akkor még a számítógépekről, számításelméletről, mesterséges intelligenciáról, stb. igencsak kevés ismeretem volt, mármint tudtam assemblyben programozni kis grafikus bigyókat, de nem tudom, hogy hallottam-e akkor már a Múr törvényről, vagy egyáltalán komolyan tudtam-e venni. Az én számítógépeim nem ugráltak mint a veszett egér generációnként akkoriban, hónapok teltek el az első cédé egység megvásárlása és a hangkártya között (viszont rongyosra hallgattam az Attilától kölcsönkapott Queen Greatest Hits albumot, ugyanis a cédének volt audió kimenete és egy szett kis passzív hangfal azért nem került olyan sokba). Mondjuk 386 dx-40-ről ápgrédelni 486 dx2-80-ra azért elég komoly volt.

Az a baj, hogy már nem emlékszem, hányszor láttam moziban a Mátrikszot, az biztos, hogy először valamikor 99 nyarán láttam a Repcsiben (ma Florin Pjerszik), amikor az egyetemi felvételi dolgokat jöttünk intézni Kolozsváron, aztán azt hiszem még őszön is volt egyszer, amikor már visszajöttek az egyetemisták. Aztán arra is emlékszem, hogy egyszer télen láttuk Kispistával a Mörösti moziban is, de nagyon hideg volt és volt valamilyen elektromos melegítő szerkezet és az búgott az egész film alatt és nagyobb volt a hangja mint a hangrendszernek. Aztán még arra is emlékszem, hogy a téli vakáció alatt egyszer még videókazettán is kivettem és megnéztem párszor, emlékszem (nagyjából) hol volt a videókölcsönző. És talán láttam sok év múltán a Favorit moziban is (az állomás utcájában), de lehet, hogy egy másik filmet láttam sok év után ott újra.

Szóval anno sokat filozófizáltam rajta, az persze világos volt, hogy a premissza, hogy az emberi testből elég elektromos energiát lehet nyerni egy robot civilizáció fenntartásához, az teljességgel nonszensz (legalábbis a mi bolygónkon érvényes fizikai törvények alapján). Állítólag a csótányok alakítják át leghatékonyabban az eleségüket proteinekké, lehet ezért is lesznek ők a fő élelmiszer forrás a szép új jövőben ami ránk vár (ha nem kezeljük az éghajlatváltozást és összeomlanak a növénytermesztő ökoszisztémáink). De a csótány intelligencia mesterséges intelligencia általi szimulációja és kontrollja messze nem lenne ilyen érdekes. Ezért a jó sci-finek mindig megengedünk egy blőd premisszát, hogy kibontsa mi lesz a világgal ha az véletlenül igazzá válik és a többi dologban a Mátriksz konzisztens az akkori világról alkotott elképzeléseinkkel.

Mivel nem írtam le, hogy mit filozófizáltam anno, most csak egy rossz rekonstrukcióját tudom csak produkálni, ezért aztán rövidre is veszem. Akkoriban még valamennyire komolyan tudtam venni a vallást is mint ami egy konzisztens világképet tud adni, igaz, a zen volt az utolsó bástya amit tanulmányoztam és szépen összeillett a megvilágosodás a Níó ébredésével. Szóval valami olyasmin filozófizáltam, hogy az ember veszélyben van, hogy átalussza az életét és ha nem világosodik meg, akkor nem érti meg, hogy mi is az élet igazi mozgatórugója. Meg ha az ember megérti az életét, akkor képes teljesen más szempontból látni a világot (ugye a töltények megállítása a levegőben) és ura lesz a saját (és mások?) életének. Gondolom azzal töltöttem el a legtöbb időt, hogy hogyan lehetne megtalálni az egérlyukat amin be lehet bújni a színfalak mögé, biztos voltam benne, hogy vannak színfalak.

Aztán jöttek a Mátriksz folytatásai és azokból aztán már nem értettem semmit, mondjuk azt valamennyire megsejtettem, hogy a végén kibékül az ember és a gép, mint ahogy a buddhizmusban is meg kell béküljünk a világgal amibe belecsöppentünk. Aztán rájöttem, hogy a folytatások arról szólnak, hogy az alkotók kitalálták, hogy Níó legyen a rendszer része, egyszerre legyen program is és igazi ember is (mint minden valamire való mesterséges intelligencia) és ennek a dualitásnak a csűrés-csavarásával (főként azok a metrós jelenetek voltak kibogozhatatlanok anélkül, hogy Níó program létét feltételeznénk) el lehet adni még két részt, természetesen a kellő mennyiségű és minőségű akcióval nyakon öntve.

És akkor el is érkeztünk oda, amiről írni akartam, azaz az Animátriksz spinoffhoz, ami ugyebár animációs filmek gyűjteménye, ami csak egyszerű történeteket mesél a Mátrikszból, bár ugye az első rész, a Final Flight of the Osiris prológusként szolgál a a második filmhez. Fura mód, nekem ezek a rövid kis történetek arról, hogy hogyan ébrednek az ember rá a Mátriksz létére az igazán érdekes történetek a Mátriksz világából. És a Mátriksz kialakulásáról szóló The New Renaissance részek pedig talán az egyik legletaglózóbb történetek amelyeket valaha filmvásznon (képernyőn, moziban ezt sosem) láttam. Én simán el tudnék nézni egy sorozatot csak ilyen ébredési történetekből, az biztos. Néha jöhetne egy rész, ami arról szól, hogy az emberiség hogyan rohan a végzetébe, mert bár önállóan az emberek hegyeket tudnak mozgatni,

És szomorú módon, most megint egyre időszerűbbé kezd válni a Mátriksz a fék nyúzzal kapcsolatban. Sokan önként választják az álomvilágot, mert az sokkal szebb a valóságnál. Megint van a színfalak mögött megbújó egy vagy több szereplő, aki az emberek viselkedését irányítja a központi idegrendszerükre mért jól irányzott impulzusokkal. Szerencsére egyelőre nincs a koponyánk hátsó részén direkt csatlakozó az agy V1 részéhez, hanem a jól megszokott szemet és látóideget használják az információk beviteléhez, de ez csak a legapróbb részlet, bármikor megváltozhat. Az izmokba sincs még direkt csatlakozó építve, de elég jól működik a fék nyúz általi programozás mozgás vezérlése, bár egyelőre még csak ritkán intéznek akciókat kapitólium méretű épületek ellen, de ez is változni fog még, ha sikeres lesz a rendszer kalibrációja és magasabb szintű kontrollt sikerül elérni több embernél.

Itt az ideje egy jó sorozatnak ami az ébredésekről szól, akár a Mátrikszban is.

Zene, természetesen Conga Fury. Na jó, legyen egy link a teljes zenére, bár ez nem hivatalos, tehát akár holnaptól bedobhatja a kockás törülközőt.

Pikszelnek meg 386dx25 aki mostanában megint kezd aktiválni.

Isten áldja a mesterséges intelligenciát és az rss-t.