2021. március 21., vasárnap

A piac

Bár a leghatékonyabb reklám szájról szájra terjed, vagyis a régi ügyfelek ajánlanak minket, igyekszünk több felületen is reklámozni magunkat. A megrendelők köre nagyjából a 40–60 éves korosztály, de sikerült néhány községgel,A jövőben – bár anyagilag nem igazán éri meg – szeretnénk még több ilyen munkát vállalni, hiszen ez a fejlődés útja is. Ehhez persze a cég műszerezettségét is fejleszteni kell, na meg a nagyobb volumenű munka miatt kettőnkön kívüli alkalmazásra is kell gondolnunk.A konkurenciára sem panaszkodhatunk, a hivatalban hatvanas lista van a megyében működő többségük azonban egyéni vállalkozó, néhányan – bár megvan az engedélyük – már nem dolgoznak, a cégek száma azonban jóval kevesebb, úgy ötre tehető, ezek sem nagyok. Volt egyébként kísérlet, hogy a szakmán belül érdekvédelmi szövetséget is létrehozzunk, a geodéták szövetségét például. Nagyon fontos lenne akár a szakintézményekkel, akár a törvényhozással való kapcsolattartásban. Itt van a földtörvény, amelyet ennyi év alatt sem lehetett kibogozni, és aminek korántsem szakmai okai vannak. A területeket fel lehet mérni, ám azok jogi helyzetét, a tulajdonviszonyokat nem mi határozzuk meg. Ez az ingyenes, községszintű telekkönyvezés megoldás lehet.A legnagyobb kárt a kommunizmus okozta, az addig teljesen tiszta telekkönyvi rendszer, legalábbis a beltelkek vonatkozásában, pontos és naprakész volt. Aztán ez a folyamat megszakadt, eltűntek a bejegyzések.Ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek általában nem értik, miért kerül ennyibe vagy annyiba egy munka. Azt látják csak, hogy méricskélünk egy kicsit, aztán húzunk néhány vonalat a térképre, és kész. A háttérmunka és főleg a felmérés egészével járó felelősség viszont meghatározza a munkánk értékét is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Working with AI in real life

People can encounter and use AI in their work in many different ways. Here are three common examples: You can work as a professional who has...