2021. március 21., vasárnap

a robotzsaru újra fényképez

Miért van az, hogy amikor feltesz a Boston Dynamics egy újabb robotos videót, egy csomó ember egyből a robotzsarura asszociál és arra, hogy el fognak minket nyomni ezekkel a robotokkal és nem arra, hogy ezek a robotok fogják megművelni a földeket, kimenteni az embereket az égő házakból, karban tartani azokat az épületeket amelyeket nem akarunk 3d nyomtatni? Sőt, egyesek már arra is asszociáltak, hogy milyen gonoszul ellopta a Boston Dynamics a tánclépésket, biztos azokért nem fizetett licenszdíjat, pedig a zenéért pedig biztosan igen.Nem értem miért kell mindenben a rosszat látni. Még én sem látom mindenben a rosszat.Egyébként pedig a robotzsarút csak úgy fogjuk elfogadni valószínűleg, ha nem tud majd halálos sebet okozni. Nem is tudom, miért kéne neki, hiszen nem él, nincs amit megvédjen. Elég csak az, ha dokumentálja a bűncselekményt, mondjuk videófelvétellel és persze megkéri az elkövetőt, hogy szépen kísérje be a rendőrségre. Ha az elkövető nem kíséri be a rendőrségre, akkor zárolják a bankszámláját és utána már csak kéregetésből fog tudni megélni. Persze szükség lesz majd egy nagyon kis méretű emberi rendőrségre, ami képes letartóztatni az olyan bűnözőket, akik nem akarnak saját maguktól atadni magukat a rendőrségnek, de szerintem ez elhanyagolható dolog lesz. Amúgy is, mivel ezek a robotok mindenkinek előállítják majd az élethez szükséges alapvető feltételeket, drasztikusan csökkenni fog a bűnözés is. Persze, mindig lesznek okosabbak a kelleténél, de nem hinném, hogy gondot fognak okozni.Ha már ott tartunk, hogy azonosítás, szerintem valószínűleg mindenki kap majd csipet, amivel nyomon lehet követni a rádió tartományban is a helyét, amit persze majd mindig összevetnek a fény látható tartományában meghatározható térbeli helyével és azt hiszem, az emberek be fogják adni a derekukat ennek a rendszernek. Az elvnek már rég beadtuk a derekunkat amikor elfogadtuk a műanyagból készült azonosító kártyákat, amelyeket speciális ügynökök ellenőriznek alkalomadtán. Ez a csipes megoldás csak annyiban különbözik, hogy az ügynökök mindenhol jelen vannak és mindig ellenőriznek, cserébe viszont ezt annyira diszkréten teszik, hogy messze kevesebb kellemetlenséggel jár mint a mostani megoldás. Márpedig az egész modern életünk erről szól, minél kevesebb kellemetlenséget.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Working with AI in real life

People can encounter and use AI in their work in many different ways. Here are three common examples: You can work as a professional who has...