2020. június 25., csütörtök

ötödik generációs mobilhálózat (röviden: 5G)

Elkészült az első, hosszabb távú vizsgálat az ötödik generációs mobilhálózat (röviden: 5G) egészségre gyakorolt hatásáról. A 7 éven át vizsgálódó tudósok szerint nincs miért aggódni.Nincs bizonyíték arra, hogy az 5G-s mobilhálózatok veszélyt jelentenének az egészségünkre  A szakemberek az eredmény kapcsán leszögezték:az 5G biztonságos, és a gyermekekre nézve sem jelent semmilyen veszélyt.A szervezet ezzel egyidőben frissítette az új típusú mobilhálózatokra vonatkozó irányelveit, melyeket még 1998-ban dolgoztak ki.  A társaság egyedül a 6 GHz-es frekvencia esetében javasolt korlátozásokat, melyek végrehajtása a kormányok hatásköre.Az 5G-s kitettségnek való félelem akkor vált igazán erőssé, miután a nagyobb távközlési cégek építeni kezdték az új típusú hálózathoz szükséges bázisállomásokat.. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy maguk is hangsúlyozták: csak a rövid távú eredmények alapján tudnak nyilatkozni, mert bővebb információk még nem álltak rendelkezésükre.A hosszabb vizsgálatok hiányát nehezményezte korábban több tízezer tudós is, akik meggyőző bizonyítékok nélkül "emberkísérletnek" nevezték az 5G bevezetését. Erre a felvetésre adhat választ a hét éven át folytatott vizsgálat most közzé tett eredménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Working with AI in real life

People can encounter and use AI in their work in many different ways. Here are three common examples: You can work as a professional who has...