2021. május 22., szombat

Conceptual Understanding of Deep Learning Workshop

Tegnap kezdődött a gúgel éves konferenciája amiben eldicsekednek azzal, hogy mit csináltak egy évig.
Megnéztem a cnet 10 perces összefoglalóját arról, hogy mi volt szó abban a két órában, amennyit a megnyitó és összefoglaló bemutató tartott. Eléggé fogtam is a fejem, mert arról volt szó, hogy az új endroidban hogyan szabják személyre a színeket és, hogy a kijelző hogyan fényesedik ki.Szerencsére azért megnéztem a gúgel rövid összefoglalóját is és abban azért már több olyan részlet volt, ami engem érdekel.Mondjuk nem értem, miért demózták azt a nyelvmodellt, ha nem lehet kipróbálni, egy olyan demó nem bizonyít semmit, az egész lehet teljesen megrendezve is és mostanában szerintem mindenki elég szkeptikusan áll a gúgel termékekhez. Mindenesetre az üzenet jó, hogy dialógus rendszerekként képzelik el az interakciót a jövőben a felhasználók és az ő rendszereik között.Ami igazán érdekes volt számomra, az a tpuv4 processzor, ami megint kétszer jobb mint a régi és ha jó sokat egymás mellé raknak, akkor már eléri az exaflopos teljesítményt, ami nem igazi flop, de remélem igazi exa. Ez azt jelenti, hogy nem kell attól félni, hogy amikor eljön az ideje, hogy elkezdjék tanítani az első igazán általános mesterséges intelligenciát, lesz elég hardver amely ezt lefuttassa. Már csak az adatok meg a modell hiányoznak. :)Érdekes volt a videó cset rendszerük is, de megint, ha nincs kipróbálható vagy megvehető termék, akkor csak hinni kell nekik és az egyre nehezebb.Meg aztán újabb rendszerben teszik elérhetővé a klasszikus gépi tanulás infrastruktúrájukat, amit persze jó kérdés, hogy hányan fognak használni. Talán ha nagyon jól működik, akkor sokan, mert tényleg elősegíti a prototipizálást, de azért gondolom nem sokan akarnak teljesen a gúgel rendszereire hagyatkozni, szóval azért ezzel gond lesz, ha nem lesz nyílt forrású ez a vektor éjáj,mert tpuv4 és exaflop.ezt a beszélgetést talán érdemes megnézni, szerintem én rá fogom szánni az időt.https://www.youtube.com/watch?v=g5DGBWjiULQ

2021. május 17., hétfő

UiPath

Egy bukaresti cég, az UiPath nagyot kaszált a nyú jorki tőzsdén. Problémára kínálnak megoldást, úgynevezett virtuális robotokat készítenek, amelyeket be lehet tanítani, hogy bizonyos programokat használjanak, így tehermentesítve embereket, akiknek ezeknek a programoknak a használata lenne a dolga. Ez így furán hangzik, de nagyjából azt jelenti, hogy vannak olyan cégek, amelyek mindenféle nagyon régen megírt programokat használnak és ezek gondolom elég nehézkesek, de valamiért nem akarják újraíratni őket, gondolom mert nagyjából már azt sem tudják, hogy ezek a programok mire is jók, csak azt tudják, hogy használni kell őket. Továbbá feltételezem, hogy ez a használat nagyjából adatbevitelt jelent, mert elég nehéz elképzelnem, hogyan lehetne mondjuk betanítani azt, hogy egyik tervezőprogramban készült tervrajzot újrarajzoljon automatikusan egy másik programban. Szóval a lényeg, hogy milliárdokat ér az, hogy az egyik buta programból átvigyük az adatokat a másikba. Mondjuk elhiszem, ha nem írtak semmi dokumentációt és nincs már meg a forrás sem, akkor jöhetnek a milliós robotok, hogy kihúzzanak a slamasztikából.

2021. május 13., csütörtök

a mesterséges intelligencia 2022

Ezzel a címmel volt a tegnap egy előadás, a 11. Szociológus Napokon. (Fészbuk videó, egy óra körül kezdődik, nem tudom, meddig marad fenn, nagyon nem vagyok témában a fészbukos videók élettartamáról)Ebből a cikkből értesültem róla. Ugyebár az sejthető, hogy engem érdekel a téma, de fogalmam sincs, hogy mennyire téma ez egyáltalán itt Kolozsváron a mostani egyetemi közegben, szóval duplán meglepett, hogy a szociológusokat érdekli.Igazából eléggé csak fél füllel hallgattam az előadást, közben a lua-val hadakoztam, szóval csak egy benyomást szeretnék megörökíteni.Az volt számomra az érdekes, hogy mennyire lefutott témaként kezelte az előadó azt, hogy a mesterséges intelligencia itt van és egy-két évtizeden belül teljesen fel fogja forgatni a világot. Minden tevékenységi területet fel fog forgatni a mesterséges intelligencia, ezért jó lenne felkészülni erre, de azt persze nem tudjuk, hogy hogyan.Számomra az a fura, hogy ez nagyon nem a ménsztrím tudomány álláspontja, én leginkább informatikusok és agykutatók véleményét szoktam meghallgatni ilyen témában, de azok általában a következő 50 évben nem látják megvalósíthatónak az emberi szintű mesterséges intelligenciát. Persze, van néhány csillogó szemű fiatal, akik ráadásul rengeteg pénzt is nyerhetnek azon, ha véletlenül tényleg összejön 10 éven belül a dolog, de a magukra valamit adó tudósok általában nagyon szkeptikusan állnak hozzá.Én egyébként egyetértek az előadásban elhangzottakkal, inkább az érdekelt volna, hogyan is fog a társadalom ebből jól kijönni, de az vagy nem hangzott el, vagy elkerülte a figyelmemet. Azért is furcsa volt nekem a kérdésfeltevés, mert nekem a társadalom tudományok eddig úgy éltek a fejemben, mint amelyek a múltbéli gondolkodók hibáinak analíziséből élnek, nem igazán foglalkoznak egy konstruktív jövővel, az elméleteik olyannyira a múltbeli modellekre építenek, hogy talán már nem is lennének relevánsak, ha nem öntenék őket nyakon egy kis statisztikus szósszal, ami kihozza, hogy három értelmetlen dolog közül az egyik relevánsan írja le a valóságot és ezt mindenki beveszi. Szerintem olyan mérőléccel ahogy ők mérnek, nem igazán lehet leírni a társadalmat, de még nincs meg a technológia, hogy mindenki mellé ültessünk egy kérdezőt aki ki tudná szűrni, hogy melyek az igazi ellentmondások a világképünkben és melyek azok, amelyekre nincs energiánk reflektálni. Az utóbbi évtizedek politikája és az azt övező rengeteg közvélemény-kutatás még csak rátett az ilyen irányú szkepticizmusomra. Amikor csak rossz válaszok között lehet választani, nem tudom mennyire releváns a válasz.Szóval örvendek, hogy az ifjú szociológusok már a szingularitásra készülnek.Zene.

2021. május 10., hétfő

Az IBM-nél készült el az első 2 nanométeres áramkör

 Az IBM jelentette be az iparág első 2 nanométeres áramkörét. A Nagy Kék állítja, sikerült minden eddiginél nagyobb tranzisztorsűrűséget produkálni, habár tesztáramkörökről lévén szó, a 2 nanométeres chipek tömeggyártása még évekre lehet.

Az IBM fejlesztése az egyre szélesebb körbe alkalmazott EUV-s, vagyis az extrém ultraibolya fényt használó levilágítási mód mellett új tranzisztorokat is alkalmaz. A fejlesztőlabor a konkurensekhez hasonlóan GAA-ra (Gate-All-Around), vagy más néven nanohuzal/nanolap-tranzisztorra építi 2 nanométeres eljárását, amely a FinFET-nél valamelyest kedvezőbb elektromos tulajdonságokkal rendelkezik, miközben számottevően javítja a skálázhatóságot.

Érdekes adalék, hogy az IBM már jó ideje kizárólag a fejlesztési munkálatokhoz nélkülözhetetlen tesztchipek gyártását végzi. A Nagy Kék még 2014-ben adta el üzemét a GlobalFoundriesnek, vagyis tömeggyártással már lassan hét éve nem foglalkozik. A kutatási és fejlesztési központ azonban megmaradt, a bejelentés alapján pedig komoly munka folyik az Albany városának területén húzódó laborban. Az IBM többek között a Samsunggal, illetve újabban már az Intellel is közösen dolgozik a két gyártó jövőbeni eljárásain, így a most bejelentett fejlesztés jó eséllyel visszaköszön majd a két nagy szereplő egyes jövőbeni termékeiben.

párhuzamos programozásra kitalált funkcionális nyelv

Nem semmi, mennyi új programozási nyelv készül mostanában (és mindegyiknek -lang-ra végződő weboldala van). És mindegyik egész jó ötleteket tartalmaz és persze nagyja sosem válik széles körben használttá, de a népszerű nyelvek szépen átemelnek jó ötleteket amelyeket ezekben a kísérleti nyelvekben próbálnak ki.

Most pl. egy párhuzamos programozásra kitalált funkcionális nyelvet találtam, ami már sok éve készül és eléggé kiforrott is, az a neve, hogy futhark. A párhuzamos programozás alatt gpu-t kell érteni egyelőre, a funkcionális nyelv alatt meg nagyjából referenciális átlátszóság ami a legfontosabb, legalábbis amennyire én értettem. Jó lenne kipróbálni, lassan jön a grafika a játékban, de sajnos még nem támogat Vulkan-t, csak CUDA-t meg OpenCL-t, az pedig nem nyerő már.

Az a vicces, hogy lassan kifutok a linkelhető mósön dizájnerekből (hacsak nem kezdek neki keresni újakat), lehet programozási nyelvekre kéne linkelgetni, egy jó tucat érdekes nyelvet találtam mostanában.

Forganytúk. Bees and bombs.

Most nem zene lesz a jótúb rovatban, hanem Jonathan Pie brit komikus twitteres beszólását linkelném. Az a vicces, hogy megnéztem ezt a videót az automatikusan generált angol feliratokkal és az a durva, hogy 99%-ban helyes feliratot generált a youtube. Aztán megnéztem az én utolsó videómat is és hát az én szar kiejtésemet is 99%-ban felismerte a jótúb, szóval szerintem valamikor nemrég óriásit fejlődött a beszédfelismerőjük. Ami alapvetően jó, de persze lehet rosszra is használni, ha nagyon akarja Gúgel.

Mátriksz

Amikor először láttam a Mátrikszot, nagyon nagy hatással volt rám. Persze, akkor még a számítógépekről, számításelméletről, mesterséges intelligenciáról, stb. igencsak kevés ismeretem volt, mármint tudtam assemblyben programozni kis grafikus bigyókat, de nem tudom, hogy hallottam-e akkor már a Múr törvényről, vagy egyáltalán komolyan tudtam-e venni. Az én számítógépeim nem ugráltak mint a veszett egér generációnként akkoriban, hónapok teltek el az első cédé egység megvásárlása és a hangkártya között (viszont rongyosra hallgattam az Attilától kölcsönkapott Queen Greatest Hits albumot, ugyanis a cédének volt audió kimenete és egy szett kis passzív hangfal azért nem került olyan sokba). Mondjuk 386 dx-40-ről ápgrédelni 486 dx2-80-ra azért elég komoly volt.

Az a baj, hogy már nem emlékszem, hányszor láttam moziban a Mátrikszot, az biztos, hogy először valamikor 99 nyarán láttam a Repcsiben (ma Florin Pjerszik), amikor az egyetemi felvételi dolgokat jöttünk intézni Kolozsváron, aztán azt hiszem még őszön is volt egyszer, amikor már visszajöttek az egyetemisták. Aztán arra is emlékszem, hogy egyszer télen láttuk Kispistával a Mörösti moziban is, de nagyon hideg volt és volt valamilyen elektromos melegítő szerkezet és az búgott az egész film alatt és nagyobb volt a hangja mint a hangrendszernek. Aztán még arra is emlékszem, hogy a téli vakáció alatt egyszer még videókazettán is kivettem és megnéztem párszor, emlékszem (nagyjából) hol volt a videókölcsönző. És talán láttam sok év múltán a Favorit moziban is (az állomás utcájában), de lehet, hogy egy másik filmet láttam sok év után ott újra.


Szóval anno sokat filozófizáltam rajta, az persze világos volt, hogy a premissza, hogy az emberi testből elég elektromos energiát lehet nyerni egy robot civilizáció fenntartásához, az teljességgel nonszensz (legalábbis a mi bolygónkon érvényes fizikai törvények alapján). Állítólag a csótányok alakítják át leghatékonyabban az eleségüket proteinekké, lehet ezért is lesznek ők a fő élelmiszer forrás a szép új jövőben ami ránk vár (ha nem kezeljük az éghajlatváltozást és összeomlanak a növénytermesztő ökoszisztémáink). De a csótány intelligencia mesterséges intelligencia általi szimulációja és kontrollja messze nem lenne ilyen érdekes. Ezért a jó sci-finek mindig megengedünk egy blőd premisszát, hogy kibontsa mi lesz a világgal ha az véletlenül igazzá válik és a többi dologban a Mátriksz konzisztens az akkori világról alkotott elképzeléseinkkel.


Mivel nem írtam le, hogy mit filozófizáltam anno, most csak egy rossz rekonstrukcióját tudom csak produkálni, ezért aztán rövidre is veszem. Akkoriban még valamennyire komolyan tudtam venni a vallást is mint ami egy konzisztens világképet tud adni, igaz, a zen volt az utolsó bástya amit tanulmányoztam és szépen összeillett a megvilágosodás a Níó ébredésével. Szóval valami olyasmin filozófizáltam, hogy az ember veszélyben van, hogy átalussza az életét és ha nem világosodik meg, akkor nem érti meg, hogy mi is az élet igazi mozgatórugója. Meg ha az ember megérti az életét, akkor képes teljesen más szempontból látni a világot (ugye a töltények megállítása a levegőben) és ura lesz a saját (és mások?) életének. Gondolom azzal töltöttem el a legtöbb időt, hogy hogyan lehetne megtalálni az egérlyukat amin be lehet bújni a színfalak mögé, biztos voltam benne, hogy vannak színfalak.

Aztán jöttek a Mátriksz folytatásai és azokból aztán már nem értettem semmit, mondjuk azt valamennyire megsejtettem, hogy a végén kibékül az ember és a gép, mint ahogy a buddhizmusban is meg kell béküljünk a világgal amibe belecsöppentünk. Aztán rájöttem, hogy a folytatások arról szólnak, hogy az alkotók kitalálták, hogy Níó legyen a rendszer része, egyszerre legyen program is és igazi ember is (mint minden valamire való mesterséges intelligencia) és ennek a dualitásnak a csűrés-csavarásával (főként azok a metrós jelenetek voltak kibogozhatatlanok anélkül, hogy Níó program létét feltételeznénk) el lehet adni még két részt, természetesen a kellő mennyiségű és minőségű akcióval nyakon öntve.

És akkor el is érkeztünk oda, amiről írni akartam, azaz az Animátriksz spinoffhoz, ami ugyebár animációs filmek gyűjteménye, ami csak egyszerű történeteket mesél a Mátrikszból, bár ugye az első rész, a Final Flight of the Osiris prológusként szolgál a a második filmhez. Fura mód, nekem ezek a rövid kis történetek arról, hogy hogyan ébrednek az ember rá a Mátriksz létére az igazán érdekes történetek a Mátriksz világából. És a Mátriksz kialakulásáról szóló The New Renaissance részek pedig talán az egyik legletaglózóbb történetek amelyeket valaha filmvásznon (képernyőn, moziban ezt sosem) láttam. Én simán el tudnék nézni egy sorozatot csak ilyen ébredési történetekből, az biztos. Néha jöhetne egy rész, ami arról szól, hogy az emberiség hogyan rohan a végzetébe, mert bár önállóan az emberek hegyeket tudnak mozgatni,


És szomorú módon, most megint egyre időszerűbbé kezd válni a Mátriksz a fék nyúzzal kapcsolatban. Sokan önként választják az álomvilágot, mert az sokkal szebb a valóságnál. Megint van a színfalak mögött megbújó egy vagy több szereplő, aki az emberek viselkedését irányítja a központi idegrendszerükre mért jól irányzott impulzusokkal. Szerencsére egyelőre nincs a koponyánk hátsó részén direkt csatlakozó az agy V1 részéhez, hanem a jól megszokott szemet és látóideget használják az információk beviteléhez, de ez csak a legapróbb részlet, bármikor megváltozhat. Az izmokba sincs még direkt csatlakozó építve, de elég jól működik a fék nyúz általi programozás mozgás vezérlése, bár egyelőre még csak ritkán intéznek akciókat kapitólium méretű épületek ellen, de ez is változni fog még, ha sikeres lesz a rendszer kalibrációja és magasabb szintű kontrollt sikerül elérni több embernél.

Itt az ideje egy jó sorozatnak ami az ébredésekről szól, akár a Mátrikszban is.

Zene, természetesen Conga Fury. Na jó, legyen egy link a teljes zenére, bár ez nem hivatalos, tehát akár holnaptól bedobhatja a kockás törülközőt.


Pikszelnek meg 386dx25 aki mostanában megint kezd aktiválni.

Isten áldja a mesterséges intelligenciát és az rss-t.

2021. április 7., szerda

Mastercard lansează pachetul pentru Digitalizarea

Dacă până acum transformarea digitală reprezenta un plan pe termen lung, iată că pandemia ne-a forțat să găsim soluții pentru unele dintre cele mai mari provocări cu care s-a confruntat mediul de business: mobilitate redusă, mutarea activității preponderent în online, interacțiune fizică limitată. Suntem bucuroși că putem contribui în mod direct la această transformare digitală a României și suntem pregătiți cu toate resursele necesare. Prin acest parteneriat dorim să ne arătăm disponibilitatea de a susține toate IMM-urile care-și doresc continuarea activității într-un mod cel puțin la fel de eficient și productiv ca până acum. Sperăm ca acestui demers frumos inițiat de Mastercard să i se alăture mulți alți furnizori de produse sau servicii care să vină în sprijinul sectorului privat.2020 ne-a schimbat pe toți, de la modul în care gândim, lucrăm și trăim. Ne-a pus în fața nevoii de adaptare rapidă pentru a ne putea desfășura activitățile pe care până atunci le făceam într-un anumit fel. Cea mai mare nevoie de transformare a venit, însă, în sectorul afacerilor mici care au înțeles, mai mult ca niciodată, că digitalizarea îi va ajuta fundamental, chiar dacă business-ul lor este unul tradițional. Venim astăzi în sprijinul micilor întreprinzători cu o serie de oferte special create să îi ajute în acest nou context local, regional și mondial.

2021. április 6., kedd

láthatóság számolással

Most elég sok idő telt el a legutóbbi videó óta, azért mert amin most dolgoztam, az egy kicsit bonyolult dolog. Szerencsére az én kockákból álló világomban nem olyan nagyon bonyolult, de lehet, nem ártott volna elolvasni egy kicsit az irodalmat a témában. Szóval a láthatóságon dolgoztam. Ez nagyjából azt jelenti, hogy megpróbáljuk megjósolni, hogy egy pontból melyek azok az objektumok amelyek láthatóak és csak azokat rajzoljuk ki. Van egy fontos szabály a láthatóságban, hogy nem szabad alulbecsülni a láthatóságot, azaz látható dolgokról hibásan azt mondani, hogy nem láthatóak, mert akkor hibás képet kapunk és az a legrosszabb, ha elkezdenek előtűnni dolgok olyan helyeken, ahol már eddig is látnunk kellett volna őket. Ezért aztán egy kicsit inkább felül szokták becsülni a láthatóságot, azaz olyan dolgokról is azt mondjuk, hogy láthatóak, amelyek valójában nem azok, majd megoldja a többi rendszer, hogy szépen az őket eltakaró dolgok valójában is eltakarják őket.

Na most voxeles világokban, azaz az én kis kockáimnál, azért könnyebb egy kicsit ez a dolog, mert általában a kockák sarkainál kell eldönteni, hogy mi látszik onnan és elég könnyű reprezentálni az üres teret, amin átmegy a fény és minden vele szomszédos tárgy láthatóvá válik, meg a nem üres teret is, amin nem megy át a fény, tehát ami a hátánál van, az nem látszik. Egy pontból. De lehet, hogy egy másik pontból meg látszik. Szóval nem olyan nagyon könnyű ez a feladat így sem, de engem nagyon rég óta érdekel és most jó volt egy kicsit olyan dolgokon dolgozni, amelyekre nem tudtam a választ. Rajzolgattam rendesen papírra a vonalakat meg festegettem a négyzeteket.

Az algoritmus egyébként nem túl bonyolult, egy kicsit még lehet finomítgatni valószínűleg, de azt majd legközelebb. Szóval röviden az algoritmus annyi, hogy először megkeresi az üres teret, azokat a kis kockákból nagyobb téglatestekbe csoportosítjuk, majd ezeket is még nagyobbakba, amelyeket láthatósági nódusoknak nevezek, persze a nódusnak itt nincs értelme, mert nem igazán értelmezem fa struktúrában ezeket, inkább csak egy egyszerű gráfként. Szóval miután megvannak a láthatósági testek, utána meg kell állapítani, hogy melyek látszanak melyekből, ez egy kicsit lassú folyamat, de én találtam egy elég gyors megoldást, az üres tér kitöltésével, konvex alakzatban, féle-forma. Egy kicsit talán túl felülbecsüli a láthatóságot, de gyors és a mostani grafikus kártyák ezzel már megbirkóznak, főként ha egy kicsit segítek is nekik egy kis mélységi rendezéssel és mélység gyors meghatározásával, ami nekem a kockákkal egy könnyű feladat.

Szóval alapvetően ez most egy fontos lépés volt abba az irányba, hogy jó nagy világokat tudjak alkotni amelyek futási ideje csak a lokális bonyolultságtól függ.

2021. március 21., vasárnap

a robotzsaru újra fényképez

Miért van az, hogy amikor feltesz a Boston Dynamics egy újabb robotos videót, egy csomó ember egyből a robotzsarura asszociál és arra, hogy el fognak minket nyomni ezekkel a robotokkal és nem arra, hogy ezek a robotok fogják megművelni a földeket, kimenteni az embereket az égő házakból, karban tartani azokat az épületeket amelyeket nem akarunk 3d nyomtatni? Sőt, egyesek már arra is asszociáltak, hogy milyen gonoszul ellopta a Boston Dynamics a tánclépésket, biztos azokért nem fizetett licenszdíjat, pedig a zenéért pedig biztosan igen.Nem értem miért kell mindenben a rosszat látni. Még én sem látom mindenben a rosszat.Egyébként pedig a robotzsarút csak úgy fogjuk elfogadni valószínűleg, ha nem tud majd halálos sebet okozni. Nem is tudom, miért kéne neki, hiszen nem él, nincs amit megvédjen. Elég csak az, ha dokumentálja a bűncselekményt, mondjuk videófelvétellel és persze megkéri az elkövetőt, hogy szépen kísérje be a rendőrségre. Ha az elkövető nem kíséri be a rendőrségre, akkor zárolják a bankszámláját és utána már csak kéregetésből fog tudni megélni. Persze szükség lesz majd egy nagyon kis méretű emberi rendőrségre, ami képes letartóztatni az olyan bűnözőket, akik nem akarnak saját maguktól atadni magukat a rendőrségnek, de szerintem ez elhanyagolható dolog lesz. Amúgy is, mivel ezek a robotok mindenkinek előállítják majd az élethez szükséges alapvető feltételeket, drasztikusan csökkenni fog a bűnözés is. Persze, mindig lesznek okosabbak a kelleténél, de nem hinném, hogy gondot fognak okozni.Ha már ott tartunk, hogy azonosítás, szerintem valószínűleg mindenki kap majd csipet, amivel nyomon lehet követni a rádió tartományban is a helyét, amit persze majd mindig összevetnek a fény látható tartományában meghatározható térbeli helyével és azt hiszem, az emberek be fogják adni a derekukat ennek a rendszernek. Az elvnek már rég beadtuk a derekunkat amikor elfogadtuk a műanyagból készült azonosító kártyákat, amelyeket speciális ügynökök ellenőriznek alkalomadtán. Ez a csipes megoldás csak annyiban különbözik, hogy az ügynökök mindenhol jelen vannak és mindig ellenőriznek, cserébe viszont ezt annyira diszkréten teszik, hogy messze kevesebb kellemetlenséggel jár mint a mostani megoldás. Márpedig az egész modern életünk erről szól, minél kevesebb kellemetlenséget.


A piac

Bár a leghatékonyabb reklám szájról szájra terjed, vagyis a régi ügyfelek ajánlanak minket, igyekszünk több felületen is reklámozni magunkat. A megrendelők köre nagyjából a 40–60 éves korosztály, de sikerült néhány községgel,A jövőben – bár anyagilag nem igazán éri meg – szeretnénk még több ilyen munkát vállalni, hiszen ez a fejlődés útja is. Ehhez persze a cég műszerezettségét is fejleszteni kell, na meg a nagyobb volumenű munka miatt kettőnkön kívüli alkalmazásra is kell gondolnunk.A konkurenciára sem panaszkodhatunk, a hivatalban hatvanas lista van a megyében működő többségük azonban egyéni vállalkozó, néhányan – bár megvan az engedélyük – már nem dolgoznak, a cégek száma azonban jóval kevesebb, úgy ötre tehető, ezek sem nagyok. Volt egyébként kísérlet, hogy a szakmán belül érdekvédelmi szövetséget is létrehozzunk, a geodéták szövetségét például. Nagyon fontos lenne akár a szakintézményekkel, akár a törvényhozással való kapcsolattartásban. Itt van a földtörvény, amelyet ennyi év alatt sem lehetett kibogozni, és aminek korántsem szakmai okai vannak. A területeket fel lehet mérni, ám azok jogi helyzetét, a tulajdonviszonyokat nem mi határozzuk meg. Ez az ingyenes, községszintű telekkönyvezés megoldás lehet.A legnagyobb kárt a kommunizmus okozta, az addig teljesen tiszta telekkönyvi rendszer, legalábbis a beltelkek vonatkozásában, pontos és naprakész volt. Aztán ez a folyamat megszakadt, eltűntek a bejegyzések.Ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek általában nem értik, miért kerül ennyibe vagy annyiba egy munka. Azt látják csak, hogy méricskélünk egy kicsit, aztán húzunk néhány vonalat a térképre, és kész. A háttérmunka és főleg a felmérés egészével járó felelősség viszont meghatározza a munkánk értékét is.

gondolat arról, hogyan neveljünk olvasó embereket

Bezzeg a mi időnkben mindenki olvasott, de a mi időnkben nem volt mindig a kezünk ügyében képernyő, és nem állt gombnyomásra rendelkezésére a világ minden tudása meg szórakoztató baromsága, sorozatokból se volt végtelen mennyiségű azonnal elérhető, és a szerelmünk se akarta, hogy percenkét csetüzenetekben erősítsük meg érzelmeinket. Ma is sokan olvasnak, és mindig is lesznek olvasó emberek, a szavakra épülő történetmesélés túl régen jelen van az emberi civilizációban ahhoz, hogy csak úgy véget érjen, de szülőként és emberként nekünk is van felelősségünk abban, hogy olvasó embereket neveljünk magunkból, egymásból, a gyerekeinkből. Erről írtam itt pár gyors, vázlatszerű gondolatot.
1. Mutassunk példát, olvassunk magunk is, vegyük erre rá a párunkat is, beszéljük meg az olvasmányainkat egymással, lássák a gyerekek, hogy olvasunk. (Arról is írtam, hogy magunkat hogyan tudjuk rávenni az olvasásra, holnap délután majd azt is megosztom.)
2. Olvassunk fel rendszeresen a gyerekeinknek, esténként, vagy bármikor (emlékszem, a Tenkes kapitányát épp a chicagói reptéren fejeztük be sorban állás közben). Az esti felolvasások életünk legintimebb pillanatai, érdemes egy-két könyvnyi felolvasást felvenni, ezek az idők ugyanis gyorsan elmúlnak, öregedő apai (anyai) szívünknek jót tesz majd, ha belehallgatunk abba, hogy szuszogtak, kérdeztek, arra is rácsodálkozhatunk majd, ha eljön az idő, hogy milyen fiatal is volt a saját hangunk tíz évvel ezelőtt.
3. Olvassunk fel a párunkkal is gyakran egymásnak is, ha nem is egész regényeket (bár ez nagyon jó házasságterápia) akkor legalább verseket.
4. Tegyük a hangoskönyveket minél előbb az életünk részeivé (én meselemezeken nőttem fel, több százszor hallgattam meg a Hungaroton klasszikus lemezeit, Schwajda György Óz, a nagy varázsló adaptációja volt a kedvencem és imádtam a rádióban leadott folytatásos regényeket) – gyerekeim kiskorukban kaptak úgynevezett mesegépet – hangosan hallgatható mp3. játszó volt ez, rámásoltam a lemezeket, maguk dönthették el, mit és hányszor hallgatnak meg. Csodálatos színészek olvasnak csodálatos hangoskönyveket, csodálatosan, felnőttként is roppant élvezet egyik-másik. Nálunk A Tom Sawyer és a Családom és egyéb állatfajták volt a két legnagyobb kedvenc, de azt is nagyon vicces volt visszahallani, hogy Rudolf Péter hangsúlyaival idézik egymásnak Csukás Istvánt. (A tizenötéves kapitány és a Tamás bátya kunyhója rádiójáték változata is hatalmas kedvenc volt.)
5. Autózáskor is hallgassunk közösen hangoskönyveket, hosszú utakon elmaradhatatlan Rejtő, Hasek, Harbal, Kosztolányi, remek szórakozás, kétszer is végighallgattuk a Szent Péter esernyőjét, amíg leértünk Horvátországba.
6. Olvassunk közösen, halk zene, gyertya, hangulatos olvasólámpák, nyugalom – "az olvasóklub megnyílt" szoktam mondani – jó dolog együtt ülni, olvasni és beszélgetni.
7. Építsünk olvasókuckót vagy zugot nekik (vagy éppen magunknak), gyerek koromban boldog órákat töltöttem könyvel a kezemben létrák tetején, asztalok alatt, erkélyre kitett függőágyakban, talán azért is szeretek máig olyan nagyon függőagyban vagy hintaszékben olvasni.
8. Adjunk célzottan könyveket a gyerekek kezébe, menjünk velük közösen könyvesboltba és könyvtárba, válasszunk és hagyjuk őket választani, beszéljünk arról, hogy mit olvasnak, vigyük őket könyves programokra, mutassuk be őket élő íróknak, sőt dedikáltassunk velük. (Féltett kincsek nálunk Berg Judit, Nógrádi Gábor és Böszörmény Gyula dedikált könyvei.)
9. Ne féljünk a képregényektől, adjunk azt is bátran a kezükbe, a nyelvtanulásnál is nagyon jól jönnek majd, hagyjuk, hogy ők is ajánljanak nekünk, olvassuk mi is el azt, amit ők szeretnek, beszéljük meg velük. (Gyerekeimnek hála, felnőtten elolvashattam a Tintint vagy a Bone-t, szuper volt.)
10. Ne féljünk a ponyvától, adjunk nyugodtan sci-fit, krimit, lányregényt a kezükbe, a lényeg, hogy könyv legyen. (Ha évekig nem olvasnak mást, akkor kezdhetünk elterelő manőverekbe – érdemes a zsáner magas irodalmi elágazásaira is felhívni a figyelmet.) Az is jól működik, hogy mi elolvassuk amit ő ajánl, remélhetjük, hogy cserébe ő elolvassa amit mi ajánlunk.
11. Szabadjon abbahagyni a könyveket, nem baj, ha nem tetszik, az szerintem jó szabály, hogy értelmesen kell tudni bírálni a könyvet, ha ez megy, akkor abba lehet hagyni az olvasást. A nem tetszik nem elég, mi nem tetszik?, mért nem tetszik?, akartam mindig hallani. (Ne sértődjünk meg, ha a mi régi kedvenceink nekik nem tetszenek, változnak az idők. Én Karl May-al is és a a Tarzannal is csúfos kudarcot vallottam.)
12. Használjuk bátran a filmeket, vagyis az adaptációkat, de ha lehet, csak azután, miután már legalább részben ismerik az eredeti könyvet. Nagyon jókat lehet erról beszélgeni, hogy mit képeltek vagy csináltak volna másként az adaptációban és miért.
13. Ne ijedjünk meg, ha éppen olvasás mentes szakaszok vannak az életükben, megesik, hogy más dolgok hirtelen fontosabbakká válnak, de pár hét után kezdjünk ismét hangosan felolvasni nekik, beszéljünk arról, hogy mi érdekli őket, adjunk olyan könyveket a kezükbe – lehet, hogy épp útleírásokra vagy krimikre, vagy borzongató horrora van szükségük, mindenről van könyv, sőt, mindenről van jó könyv, csak meg kell találni.
14. Biztassuk őket arra, hogy írjanak olvasónaplót, pár sort arról, hogy mit és miért szerettek vagy utáltak a könyvben, ezt küldhetik akár emailben is, szabad érte jutalmat adni. (Ezt semmiképpen se úgy kell csinálni, hogy gyűlölt feladat legyen, inkább azt kell hangsúlyozni, hogy jó dolog írásban véleményt mondani valamiről.)
15. Ha a helyzet reménytelennek látszik, vezessünk be akár napokra családi képernyő-tilalmat. Az a jó, ha ez ránk is vonatkozik, érdemes inkább kihívásként mint büntetésként kezelni. Ez alatt társasozzunk és olvasunk közösen.
16. Használjuk kreatívan a képernyőkultúrát, barátkozzunk meg az ebook olvasókkal, nagyon jól lehet telefonon regényt meg verseket, tabletten képregényt vagy magazint olvasni, az e-papiros könyvolvasók pedig egészen lényűgözőek, a beépített szótárak csodálatosan megkönnyítik az idegen nyelven való olvasást. (Nagy pillanat volt amikor a gyerekeim saját e-könyv olvasót kaptak.)
17. Használjuk és mutassuk meg gyerekeinknek az online közösségeket, nagyon hasznosak tudnak lenni a különböző olvasó csoportok, olvasókörök.
18. Menjünk közösen könyvesboltba, vásároljunk együtt és egymásnak könyveket, beszéljünk arról, hogy miért és hogyan választunk könyvet magunknak és másoknak, vegyünk közösen ajándékkönyveket. (Ugyanezt könyvtárban is nagyon szépen el lehet játszani.)
19. Néha minden erőfeszítésünk ellenére se sikerül átadni a szenvedélyt, ne adjuk fel, időről időre próbáljuk újra, van aki csak a húszas éveiben kap rá az olvasás ízére.(Ez egy folyamatosan bűvölő vázlat, rendszeresen bővítem a listát is, és az egyes pontokat is, minden ezzel kapcsolatos élményt és tapasztalatot szívesen fogadok, ki hogy csinálja, kinek mi vált be?)

(Úgy egy éve osztottam meg itt először ezt a listát, most azért is teszem ki újra, némileg kibővítve, mert elszomorított az, amit a középszínű magyar érettségi átalakításáról olvastam, azt gondolom, ettől még jobban visszaszorul majd az élményközpontú irodalomoktatás - tudom persze, hogy nagyon sok tanító és tanár nevel erejét megfeszítve lelkesen olvasókat, szerencsére magam is sok ilyen embert ismerek, de azt gondlom, hogy az egyen tankönyvek és az egyre számon kérőbb és bizalmatlanabb NAT tovább nehezíti majd az életüket.)

2021. február 28., vasárnap

cartea “Mitul Antreprenorial”de Michael E. Gerber

Mitul antreprenorial: De ce nu functioneaza majoritatea micilor afaceri si ce e de facut in aceasta privinta - Michael E. GerberCartea Mitul antreprenorial: De ce nu funcționează majoritatea micilor afaceri și ce e de făcut în această privință, scrisă de Michael Gerber, este una dintre cele mai apreciate cărți de antreprenoriat. Titlul original al cărții este The E-Myth Revisited: Why Most Small Businesses Don’t Work and What to Do About IAcesta este rezumatul meu de o pagină al cărții, o scurtă recenzie cu diverse notițe, citate și idei preluate din carte. La fel ca la toate cărțile incluse, îți este util ca să decizi dacă să citești cartea sau nu. Din carte tu vei putea extrage propriile idei, după ce o vei citi.

5 idei din cartea Mitul antreprenorial

Autorul cărții ne propune 3 lecții care ne vor ajuta afacerea să supraviețuiască perioadei de adolescență:
Având abilități tehnice deosebite nu înseamnă că știi cum să conduci o afacere,
Imaginează-ți afacerea ta ca o franciză de nivel național din prima zi, apoi construiește primul magazin,
Abordarea prin franchiză face să-ți construiești o afacere bazată pe sisteme și nu pe oameni.
Se spune că 4 din 5 intreprinderi mici nu reușesc niciodată să depășească primii 5 ani, ceea ce este destul de deprimant. Gerber spune că este din cauza mitului întreprinzătorului.
Soluția la această problemă conform lui Gerber se află în sisteme. Încă de la McDonalds companiile puternice s-au bazat pe proceduri.
Imaginează-ți că îți construiești primul magazin de franciză, care este valoarea ta unică pentru clienți? Prototipul tău combinat cu un set de manuale detailate pentru toate posibilitățile care apar pe parcurs te va asigura că fiecare client are aceeași experiență și va face rezultatele afacerii tale previzibile.
Există trei tipuri de sisteme care vor alcătui afacerea ta: Sisteme hard – obiecte neînsuflețite precum mașina de cafea- ; Sisteme soft – idei și lucruri vii și Sisteme de informare – materialele de instruire, manualele și datele pe care le colecționezi.
Rezumat Mitul antreprenorial: De ce nu funcționează majoritatea micilor afaceri și ce e de făcut în această privință
Dacă afacerea ta depinde de tine, nu deții o afacere – ai o slujbă. Și este cel mai rău loc de muncă din lume, pentru că lucrezi pentru un nebun!
Creativitatea gândește lucruri noi. Inovația face lucruri noi.
Văzută din perspectiva adecvată, întregul proces de afaceri prin care compania ta face ceea ce face este un proces de marketing”.O afacere care arată ordonat spune clientului tău că oamenii tăi știu ce fac.
Jocul trebuie să fie real. Trebuie să crezi asta. Jocul este o măsură a ta.
Oamenii care sunt deosebit de buni în afaceri nu sunt așa din cauza a ceea ce știu, ci din cauza nevoii lor nemăsurate de a ști mai mult.
Despre Michael GerberMichael E. Gerber este un autor și consultant de business.

secolul XXI de Y.N. Harari

secolul XXI de Y.N. Harari

O carte care ar fi putut fi interesanta daca nu ar fi fost scrisa cu un scop precis: demontarea eticii si moralei Bibliei in favoarea unui laicism bazat pe "adevar si morala". Un sofism nici macar bine legat care sa dea o vaga impresie de sanse egale credinciosului de orice religie in fata laicului ateu, homofil, cu pretentii ca moralitatea lui e cea naturala. Ne scuzati d-le Harari ca inca mai respiram. Cel putin e parerea mea si nu am pretentia ca e universal valabila.

https://sola-scriptura.site123.me/ultimele-articole/21-de-lectii-pentru-secolul-xxi-de-yn-harari-sau-manualul-homosexualului-la-ora-de-religie